A Márton napot Debrecenben minden évben megünneplik a Kossuth-téren. Így lesz ez az idén is.
November 13-án, pénteken kezdődik a három napos rendezvény, mely a szórakozás mellett elsősorban a libából készült különleges ételek és a jó italok fogyasztásából áll majd.
Látványkonyhákban készülnek a jó falatok. A főételek mellett, libatepertő és egyéb kiegészítő gasztronómiai különlegességek is szerepelnek majd az étlapon, az ínyencek nagy örömére.
Az egri borászat különleges nedűit kóstolhatják meg a vendégek étkezés előtt és azt követően egyaránt. Ha valaki pálinkával kíván magának jó étvágyat csinálni, természetesen erre is lesz lehetőség.
A jól lakott látogatók minőségi sörökkel is leöblíthetik a finom libaételeket.
Szinte biztosra vehetjük, hogy valamennyi korosztály megtalálja majd a számára legjobb szórakozást. A színpadon folyamatosa zajlanak majd az előadások a teljes hétvégén.
Debrecen szívében a Nagytemplom előtti területen és annak közvetlen környékén találhatják a vendégek a felállított sátrakat és azok kínálatait korlátlanul igénybe vehetik.
Akik ezt a programot választják erre a késő őszi hétvégére, azok minden bizonnyal nem fognak csalódni.
Az előadásokra és a teljes rendezvényre belépő díjat nem kell fizetni.